Aki korán kel, spárgát lel… Ezen a héten sokat esett és napsütés is volt, így aztán várva vártuk a szombat reggelt, hogy elinduljunk a legjobb vadspárgagyűjtő helyeket felfedezni. Egy erdőbe vezetett az utunk, és pár óra séta és keresgélés után egy nagy halom spárgával tértünk haza. És az egyik legjobb dolog, ami a friss vadspárgával történhet az az, hogy tortillát készítsünk belőle.
Hozzávalók:
1 csomag (vad)spárga
4 tojás
2 kicsi burgonya
extra szűz olíva olaj
só
A Spanyolországban található vadspárga színe változó, az élénkzöld és lilás árnyalatok között mozog. A termesztett spárgával ellentétben a növény általában vékony és hosszúra nyúlik. A szezon április közepétől május közepéig tart, ezalatt az egy hónap alatt mi, spárgakedvelők, a talajra szegezett tekintettel kutatjuk a jó lelőhelyeket. A vadspárgát nem kell megpucolni, csak vízben megmosni. A szárak fás részét le kell törni, a puha részt fogjuk felhasználni. A vadspárga legegyszerűbb elkészítési módja egy pár kanál olívaolajon kb. 2 percig pirítani, majd tengeri sóval meghinteni és lehet is tálalni. Annyira átütő és intenzív íze van, hogy minden más csak mellékszereplő lehet mellette.
Éppen ezért a mai tortillánknak is ez a csodás növény lesz a főszereplője.
Elkészítés:
Megtisztítjuk a spárgát, majd kb. 4-5 centis darabokra feldaraboljuk. Egy kevés olívaolajon megpirítjuk. Két kicsi burgonyát felszeletelünk és egy kevés sóval megfőzzük. Egy edényben felverjük a tojásokat, majd hozzáadjuk a spárgát és a burgonyát. Megsózzuk, óvatosan összekeverjük. Egy tapadásmentes serpenyőt felhevítünk pár csepp olajjal, majd beleborítjuk a tojásos-spárgás-burgonyás keveréket. Miután a serpenyőbe borítottuk, keverünk rajta néhányszor, majd elegyengetjük, és közepes lángon sütjük. A tortilla megfordítása a következőképpen történik: egy tányérral letakarjuk a serpenyőt (a tányér legyen nagyobb a serpenyőnél). Az egyik kezünk nyílt tenyérrel a tányért fogja, a másik a serpenyő nyelét. Egy nagyon határozott mozdulattal fordítsuk meg a serpenyőt, a tányér kerüljön alulra. Csúsztassuk vissza a tortillát a serpenyőbe, amíg a másik oldala is megsül. Melegen tálaljuk, cikkelyekre vágva.